Nem terveztem, hogy nevezek Max VKF!-kiírására, de úgy alakult, hogy ma már megint nagyon nem volt ötletem az ebédre, csak a kiindulás, a mélyhűtőből kiszedett "meglepetés-csomag". Amiben felolvadás után nem nyúlfilét találtam (nem mintha arra jobban felkészültem volna:)), hanem két csirke csontnélküli mellét. A töprengés és receptkeresés közben tudatosult bennem a mai határidő, és kivételesen eszembe jutott egy gombóc. Ami szerintem ebben a formában nem felel meg a kiírásnak, mivel csak köret, de nagyobb mennyiségben, kiadósabb leves után simán főételként is működne. De az persze nálunk nem működik:).

Ha rákészültem volna, főztem volna darálthúsos töltelékes krumpligombócot, a levéből meg igazi "gombóclevest" fokhagymás rántással, nagyon sok petrezselyemmel, apró gombóc levesbetétekkel, de ez volt már korábban . 

És ha nem 11 órakor találtam volna ki a pályamű-gombócot, vagy megfelelő időben továbbgondoltam volna, több krumpliból főztem volna meg a gancát, és a húslevesbe is ilyen köretet tettem volna.  

Szóval a csirkemell. Mind a négy darabot harmadoltam, sóztam, borsoztam, és egy serpenyőben, kevés olívaolajon pirosra sütöttem. Négy almát felszeleteltem és melléraktam párolódni-sülni.

A gombócokhoz 8 kisebb krumplit meghámoztam, kockákra vágtam, és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, megfőztem. Amikor már villával jól szét tudtam törni, a krumplinyomóval nekiestem, megkavartam, és 3-4 evőkanál rétesliszttel megszórtam. Jó alaposan elkevertem, majd egy kicsit hűlni hagytam. Serpenyőben olajat forrósítottam, a krumplis maszatból apró diónyi gombócokat formáztam, és az olajban néhány perc alatt az összes oldalukat pirosra sütöttem.

És készült róla nem túl jó kép, még az utolsó pillanatban sikerült lekapni:).

Levesbetétként ugyanígy sütöttem volna ki, csak jóval kisebb, mondjuk  mogyorónyi gombócok készültek volna, és még forrón kanalaztam volna rá a húslevest.

Nem túl diétás egytálételnek dupla mennyiségű krumpliból készülne, és zsíron pirított hagymával, tejföllel, reszelt sajttal tálalnám. Vagy csak fokhagymás tejföllel, reszelt sajttal. Vagy édességpártiaknak kevesebb sóval készíteném, és akár sült almával, porcukorral tálalnám. De kereshetnék némi fanyar és sűrű lekvárt, kevés alkohollal és vízzel felfőzném, és bele lehetne mártogatni.

A krumpliganca receptjét Solymár József Palóc lakoma c. könyvéből módosítottam.

Mindig megfogadom, hogy ha valami bepakolok a mélyhűtőbe, felcímkézem. Aztán nagyjából két hétig tart a lelkesedés, és utána gondolkodás nélkül megint csak pakolok bele mindenfélét. Most megint olyan kaotikus állapotok uralkodnak benne, hogy a húsról nagyjából csak felolvasztás után derül ki, hogy milyen állat alkatrésze volt eredetileg. Már hetek óta csak leveszöldséget vásárolok,  és egyebeket úgy főzök, hogy egy fagyos csomagot kiszedek, és meglepetés készül belőle. Így sikerült már kockázott sertéscombból és -bélszínszeletekből, némi füstölt tarjával dúsított székelykáposztát főznöm.

Még van benne néhány halfilé, nyúlcomb és -gerinc, darált hús, és sajnos szintén beazonosíthatatlan a készétel-készletem is.  Meg több kilónyi vegyes erdei gomba - vargánya, csiperke, rókagomba. Ami részben úgy került a mélyhűtőmbe, hogy tavasztájt voltam anyáméknál a hegyen, és nagyjából három kosárnyi gombát szedtünk össze ketten két óra alatt. Szívesen otthagytam volna náluk, majd hazafelé bepróbálkoztam három telefonnal is, hátha valakire rá tudom sózni, de egyéb elfoglaltságaik miatt reménytelen volt. Így rám maradt az egész kupac, egész este anyám módszerével gyártottam a kis csomagokat. Pucoltam, aprítottam, forrásban lévő sós vízbe dobtam, szűrtem, zacskóztam, és a csomagokat ügyes kis dobozokba pakolva lefagyasztottam. Így lett négy darab, egyenként kb. 40-50 dekás gombatéglám. A többi  csomagot ugyanakkor, már fagyasztókészen vittem haza. 

Be kell vallanom, hogy gyerekkoromban a hegyen rengeteg gombát szedtünk, de elég korlátozott volt az elkészített ételek köre. Nagyon ritkán rántott őzláb vagy hatalmas fejű csiperke volt a menü, de inkább pörkölt, zöldséges gombaleves vagy tojásos gomba készült. Ezeket nagyon meg is untam, de annyira, hogy nagyon sokáig egyszerűen eszembe sem jutott a gomba, mint alapanyag. Később "kitaláltam" a gombás, tejszínes pulykaragut, majd a tejszínes gombaszósszal letakart natúr hússzeletet, de itt megállt a tudományom. 

Ilyen előítéletekkel határoztam el, hogy hétvégén pusztítom kicsit a vargánya-készletet. Mert nagyon sok van belőle, és nagyon ki kellene végre találnom azt a receptet, amit szívesen megfőzök bármikor (hallom a hangokat, hogy miért is sír, aki ennyi vargányával lakik egy háztartásban). Már megint net- és szakácskönyv-bogarászással telt el több órám, és semmit nem találtam, így nagyjából fejből készült a fokhagymás, petrezselymes vargányaragu házi szélesmetélttel.

Hozzávalók:

a raguhoz:

• kb. félkilós fagyasztott "vargányatégla"
• 4-5 gerezd fokhagyma
• 1 csokor petrezselyem
• 4-5 zsályalevél
• kb. 5 dkg. vaj
• só, frissen őrölt bors
  

a házi szélesmetélthez 

• 2 tojás
  
• kb. 30 dkg. rétes- és finomliszt, összekeverve
• só
  

A téglát előző este kivettem a mélyhűtőből, és a sima hűtőben olvasztottam ki. Először a tésztát összekevertem, nyújtottam, és kb. egy centis csíkokra vágtam, majd félreraktam pihenni.

A raguhoz a majdnem teljesen kiolvadt gombát jól felaprítottam, lecsöpögtettem. A vajat felolvasztottam, borsoztam, az aprított petrezselymet belekevertem, majd a jól összetört fokhagymát is beleszórtam. Amikor már illatozott, ment bele a gombaapríték némi sóval,  a zsályalevelekkel, kicsit megpirítottam, a lecsöpögtetett lével fölengedtem és kb. 10-15 perc alatt megpároltam. Közben kifőztem a tészta felét (a maradékot megszárítom, jó lesz legközelebb), összekevertem, és jó sok reszelt sajttal tálaltam.

Sok blogon olvashattunk (pl. itt, a képet is ott találtam) az elmúlt hetekben a szokolyai bioszilva-akcióról. Szüleim a hétvégén jártak arra, és már a gyümölcsösbe sem mehettek be, mert az összes elfogyott. Sőt, annyira elfogyott, hogy a másik kétfajta, jelenleg még félérett szilvára is annyi előjegyzés van, hogy valószínűleg abból sem marad semmi. Semmiképpen ne induljatok el csak úgy vaktában!

Egy igazán tevékeny hétvégén vagyunk túl. A szokásos hétvégi rutinfeladatokon kívül főztem a  masinán egy eléggé ízetlenre sikeredett húslevest; ötlet híján csirkeszárnyat rántottam ("ürítsük a mélyhűtőt" jeligére), amit maradék salátával ettünk tegnap; ma pedig, mivel telefonügyeletben voltam és bármelyik pillanatban rohanhattam volna dolgozni,  a maradékot némi frissen készült krumplipürével. Közben, a két nap alatt  virágoskertet és sövényt gazoltam; büdöskét, sásliliomot, terülő szegfűt ültettünk; a Férj füvet nyírt; több m3-nyi vizet kilocsoltunk a kertre; járdát gyomtalanítottam szombaton este - mikor máskor:D; a Férj legalább négy évvel ezelőtti karácsonyi ajándékát, egy eddig nem használt bambusz nyugágyat fel- vagy leköltöztettem a garázsból a kertbe. Utcaszomszéd-látogatásra indultunk, lett belőle hegymászás; ma délután sütöttem egy áfonyás-szedres-barackos-szilvás (több felhasználandó gyümölcs nem volt a hűtőben) cobblert - de meg sem kóstoltuk. Kitaláltuk a ház és a járda közötti rész felhasználhatóságát, gyönyörködtem az OLYAN rózsa bimbójában. A komposztban áttelelt új-zélandi spenót magból különböző helyeken keletkezett friss hajtásokból tésztában-spenótos nokedlit terveztem rengeteg reszelt sajttal és fokhagymás tejföllel, de erre már nem volt idő. Majd kedden:).

Ezek után, már sötétben átköltöztettem a nyugágyat a fűzfa alá - a szomorú fűz a Férj kívánsága volt, a legnagyobb hőség közben vásároltam és ültettem egy pirosas ágú, nem túl nagy levelekkel megáldott példányt, amit első évben nem győztük locsolni. Nagyjából négy ága volt, egyik sem volt hosszabb 40 centinél. 6 éve. Azóta egy nagy bozót lett, kéthavonta neki kell esni a metszőollóval - szóval a kedvenc nyugágyat átszállítottam a kedvenc fűzfa alá, beleültem, lábam a fa törzsén, és nagy bambán néztem ki a fejemből. Néztem - és hallgattam - a repülőket,  a tücsküket csak hallgattam, de legfőképpen a 80 %-ban teli holdat bámultam, ahogy a fűzfa bozótján átvilágított. Szamárkutya közben meglátogatott, majd otthagyott, én meg ültem a kedvenc nyugágyban, néztem a holdat, és azon gondolkodtam, mennyire jó nekem, hogy legalább vasárnap este 9-kor nem kell sehova rohanni, nyugodtan kitalálhatom a jövő heti és hétvégi feladataimat:).

UPDATE 2009.08.04: a  cobbler, habár hidegen ettük, de nagyon finom lett. Valószínűleg tovább sütöttem, mint kellett volna, emiatt kicsit kopogósabb lett a tészta teteje, de csak a teteje.

Volt otthon vagy egy kiló sárgabarack, ami nagyon nem akart elfogyni, és jobb híján terveztem egy jófajta sütit belőle. Pénteken. De elkapott az örök dilemma: milyen legyen, ami nem túl macerás, gyorsan és egyszerűen elkészül, a viszonylag korlátozott sütialapanyagaim elegek hozzá, és tárolható vagy két napig. Lustaságom ilyen szinten határtalan, egész hétvégén töprengtem rajta, de semmi okosság nem jutott eszembe, így a vasárnapi ebéd után eljött a csendes pihenő ideje (erről eszembe jutott, hogy már vásott óvodás koromban is mennyire utáltam a délutáni csendes pihenőt, a nyári táborok alatt ez utálat csak hatványozódott. Most pedig a következő héten minden bajom van, ha a két nap közül legalább az egyik délután nem tudok aludni legalább egy órát), és a süti még mindig sehol. Valószínűleg hatott a pihenő, mert ébredés után alig egy órával már a sütőben volt a mű. Szakácskönyv- és blogolvasás nélkül, fejből. 

Pénteken piacoztam két csomag bajor túrót, amiről mindig elfelejtem, hogy az nem a mi hagyományos túrónk, sokkal inkább valami tejfölös krémtúró-szerűség. Eredetileg túrós csuszához szántam, de ez arra nem jó, így tökéletesnek gondoltam a süti tésztájához. Végül is szoktam sütni sajtosrudat túrós tésztából, nagyon rossz csak nem lehet. Mivel ez az összetevő volt az alap, előkaptam a csodamasina keverőedényét, és méricskélés nélkül, szemre szórtam a belevalókat, amíg sütő felmelegedett 180 fokra.

Vagyis ment az edénybe:

• 25 dkg., mondjuk nevezzük túrónak
• kb. 5 dkg. vaj
  
• kb. 6-8 ek. rétesliszt
• 1/2 tasak sütőpor
  
• kb. 3 ek. barnacukor
• 2 tojás teljesen egész
  
• 1 citrom reszelt héja és a leve
• 1 ek. vaníliakivonat (CV-nek azóta is hálás vagyok ezért az írásáért. is:))

Jó 10 percig kutyultattam az eszközzel, közben megmostam és csak úgy kézzel elfeleztem a barackokat, egy közepes zománctepsit kivajaztam, és kb. 2 evőkanál kristálycukorból és némi  fahéjból jófajta fahéjas kristálycukrot kevertem (pont olyat, mint amit gyerekkoromban a palacsintába raktunk, csak jóval fahéjasabbat:)). Amikor már jó egynemű lett és minden elkeveredett, nagyjából egy sűrűbb puding-állagú, kicsit savanykás ízű folyadékká vált. Beleöntöttem a tepsibe, rápakoltam a felezett barackokat, megszórtam a fahéjas cukor felével és kb. 40 percig, tűpróbáig légkeveréssel sütöttem.

Az eredmény? Savanykás, frissítő ízű, végre nem kanalas, hanem remekül vágható süti. Jobb híján találtam neki ezt a nevet, mert semmi okosabb nem jutott az eszembe. 

(Ma reggel kerestem valamit a hűtőben, és akkor találtam meg egy kis tálkában azt a  feketeszedret, amit eredetileg a barackok közé terveztem. Lehet, hogy lassan  be kellene  szereznem egy üzenőfalat a hűtőszekrényre, hogy biztosan minden alapanyagot felhasználjak?)

Van abban valami jellemző, hogy egy majdnem egész napos semmittevés és egy jó másfél órás szakadó eső után a rengeteg észbeli képességgel megáldott kerttulajdonos háziasszony este nyolckor fogja a metszőollóját, lemegy a kertje alsó részébe és nekiáll fákat, bokrokat, sövényt metszeni. Nem zavarja, hogy rendszeresen a nyakába zúdul több liternyi víz az ágakról, nem zavarja, hogy a sövény között elsüllyed a sárban, nem zavarja a kerttulajdonos férj lesajnáló pillantása. Nem, ő élvezi, hogy nincs 35 fok, nem süt a szemébe a nap, csak metszi a fák alsó- és néhány felső ágát, a bokrok nyurga hajtásait és a sövénynek kijelölt helyről kimerészkedő dzsungelt. 

(a kép tavaly ilyenkor készült, metszés után hasonló méretűek lettek a növények, csak a fű most sokkal zöldebb:))

Azt hiszem, kevés olyan hagyományos magyar étel létezik, amelyiket többféleképpen készítenek, mint a lecsót. Tipikusan "ahány ház, annyi lecsó", sőt, még én magam is rendszeresen variálok rajta. Vagy azért, mert a szezon elejére elfelejtem, tavaly hogy főztem, vagy azért, mert valami újabb hozzávaló jut eszembe, vagy csak úgy.

Emlékszem, még zsenge háziasszony koromban a hagyma után közvetlenül rettentő sok paradicsomot pakoltam az edénybe. Abban az időben történt, hogy jófejként vendégül láttam volna lecsóra egy ismerőst, aki, mint szerencsére idejében kiderült, nem szerette a sült paprikát, így valami más készült neki. Viszont eszembe juttatta, hogy akár meg is lehetne fordítani a sorrendet: hagyma, paprika, paradicsom. Azóta, ha nem felejtem el, így készül.

Egy másik emlékem, szintén az őskorból, a lecsó-befőtt. Azt hiszem, eddig egyszer főztem télire eltett lecsót, megettük, én inkább nyűgösen, és utána egészen pontosan két hétig töprengtem, hogy mi lehet az oka, hogy nem olyan, mint nyáron. Aztán anyámmal beszélgettünk, szóba került, elmeséltem, hogy is készült, és akkor jutott eszembe, hogy nem a konzervséggel volt a baj, hanem azzal, hogy hiányzott belőle a füstölt szalonna. Télre tényleg elfelejtettem, hogyan is szoktam főzni:).

Most már az alapok nagyjából összeálltak, de még mindig tudom variálni. Először is nem mindegy, hogy hol készül. A konyhában főzve nem lesz igazi, csak bográcsban, vagy újabban a masinán készülhet. Csak kiolvasztott és jól kisütött szalonnán készülhet, és kell bele füstölt kolbász és jófajta virsli is. A kezdeti fele paradicsom - fele paprika arányt 20/80-ra változtattam, és a paprika kb. 1/3 része már bogyiszlói. Néha kerül bele cukkini vagy tök, csipetke illetve házitarhonya szinte mindig, és melegítés közben tojást is szoktam bele ütni.

Tegnap magamhoz képest korán indultam haza, tudtam, hogy a hűtő alján kornyadozik néhány paradicsom, így hazafelé piacoltam némi paprikát. Hazaértem, pánikszerűen begyújtottam a masinába, mindenfélét aprítottam, és az egyéb teendők között elkészült az idei első.

A tegnapi verzióhoz kellett, nagyjából kb. 6-8 személyre: 

• bő kilónyi édespaprika
• kb. fél kiló bogyiszlói
• 2-3 paradicsom
• 2 fej hagyma
• kb. 10 dkg. füstölt szalonna
• egy szál puha füstölt kolbász
• 4 szál bécsi virsli
• só, bors, sok piros paprika
• kb. 15 dkg. házitarhonya

Tűzgyújtástól tálalásig nagyjából egy órás feladat, főleg az aprítótevékenység a macerás benne. Főleg mai, holnapi, ... ebédnek készült, de annyira nem tudtunk ellenállni, hogy vacsorára jó vastag szelet kenyérrel ettünk belőle. És persze evés közben jutott eszembe, hogy néhány éve már összenyomászolt fokhagymát is szoktam a hagyma és a paprika között belerakni. Nyár végére, azt hiszem,  belejövök:).

A héten a takarékblogon olvastam Éva receptjét, és rögtön el is indult a fantáziám. Nagyon ritkán készül nálunk töltött akármi, pedig mindketten szeretjük, nem ördöngös feladat az elkészítése, és mégsem jut soha eszembe. Már csütörtökön kitaláltam a töltött cukkinit, ebéd közben meg is beszéltem a kolléganőmmel, mire készülök, és nagyon jó ötletet kaptam tőle. Így tegnap végre  határozottan, listával mentem piacolni, a már többször kipróbált minőségű darált húst, kölest és cukkinit kellett beszereznem. Így jóval gyorsabb volt a vásárlás, nem a kínálat alapján és helyben kellett elgondolkodnom a "hétvégére mit főzzek" kérdésen. Azért került meglepetés is a kosárba, mert a cukkini-lelőhelyen egy igen érdekes növényt találtam. Formája kisdinnye, héja a világosabb cukkinié. A hölgy szerint tényleg cukkini, ráadásul a fazonjából adódóan kiválóan tölthető, így egy kb. 10 cm. átmérőjű darabnak próbaként velem kellett jönnie. (Google barátom magyarul csak ezt a képet találta róla).

Hozzávalók sok (mondjuk 8) személyre:

• 3 kb. 25 cm. hosszú hagyományos és egy kerek cukkini
• kb. 75 dkg. darált hús
• néhány vékony szelet Kolozsvári szalonna -elhagyható
• löttyentésnyi olívaolaj
• só, bors, 3 csokor friss kapor
• egy teásbögrényi köles (ez a kolléganőm ötlete, én csak annyit tudtam, hogy nem szeretném rizzsel készíteni)
  
• frissen reszelt parmezán, csak a dekoráció kedvéért:)

A szalonna-szeleteket apró kockákra vágtam. A cukkinikat elfeleztem, kibeleztem úgy, hogy kb. 1 centi "anyag" maradjon a héjában, a zsenge belsőséget felkockáztam, a kaprot felaprítottam. Egy baráti méretű seprenyőben az olajon a szalonnakockákat megsütöttem, borsoztam, és beleraktam a húst. Jól átpirítottam, löttyentettem alá vizet, sóztam, és kb. 10 percig fedő alatt pároltam. Ment mellé a kapor, a cukkinihús és a köles is, és még vagy 15-20 percig, időnként megkavarva készre főztem. Amikor már a kölest is jónak gondoltam, egy tepsibe egy kevés olajat öntöttem, belefektettem személyenként egy fél cukkinit (ma a kerek volt a soros), púposan megtöltöttem a kutyulékkal, és jó 20 percre, 200 fokra betoltam a sütőbe, félidőben megszórtam a reszelt parmezánnal. Köret nélkül, plusz parmezánnal tálaltam. 

Kis család számára, vagyis nekünk nem kimondottan takarékos étel, mert frissen a legjobb, ezért egyszerre nem ajánlatos az összeset megsütni. Egyelőre a maradék töltelék és a cukkini megy a hűtőbe, de van előnye is, holnap villámgyorsan elkészül az ebédünk:), és takarékossági szempontból, ha már úgyis meleg a sütő, akár egy cseresznyés süti is készülhet.