2009. november 1. - írta vorosvar

Nem terveztem, hogy nevezek Max VKF!-kiírására, de úgy alakult, hogy ma már megint nagyon nem volt ötletem az ebédre, csak a kiindulás, a mélyhűtőből kiszedett "meglepetés-csomag". Amiben felolvadás után nem nyúlfilét találtam (nem mintha arra jobban felkészültem volna:)), hanem két csirke csontnélküli mellét. A töprengés és receptkeresés közben tudatosult bennem a mai határidő, és kivételesen eszembe jutott egy gombóc. Ami szerintem ebben a formában nem felel meg a kiírásnak, mivel csak köret, de nagyobb mennyiségben, kiadósabb leves után simán főételként is működne. De az persze nálunk nem működik:).

Ha rákészültem volna, főztem volna darálthúsos töltelékes krumpligombócot, a levéből meg igazi "gombóclevest" fokhagymás rántással, nagyon sok petrezselyemmel, apró gombóc levesbetétekkel, de ez volt már korábban . 

És ha nem 11 órakor találtam volna ki a pályamű-gombócot, vagy megfelelő időben továbbgondoltam volna, több krumpliból főztem volna meg a gancát, és a húslevesbe is ilyen köretet tettem volna.  

Szóval a csirkemell. Mind a négy darabot harmadoltam, sóztam, borsoztam, és egy serpenyőben, kevés olívaolajon pirosra sütöttem. Négy almát felszeleteltem és melléraktam párolódni-sülni.

A gombócokhoz 8 kisebb krumplit meghámoztam, kockákra vágtam, és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, megfőztem. Amikor már villával jól szét tudtam törni, a krumplinyomóval nekiestem, megkavartam, és 3-4 evőkanál rétesliszttel megszórtam. Jó alaposan elkevertem, majd egy kicsit hűlni hagytam. Serpenyőben olajat forrósítottam, a krumplis maszatból apró diónyi gombócokat formáztam, és az olajban néhány perc alatt az összes oldalukat pirosra sütöttem.

És készült róla nem túl jó kép, még az utolsó pillanatban sikerült lekapni:).

gombóc, mint köret 

Levesbetétként ugyanígy sütöttem volna ki, csak jóval kisebb, mondjuk  mogyorónyi gombócok készültek volna, és még forrón kanalaztam volna rá a húslevest.

Nem túl diétás egytálételnek dupla mennyiségű krumpliból készülne, és zsíron pirított hagymával, tejföllel, reszelt sajttal tálalnám. Vagy csak fokhagymás tejföllel, reszelt sajttal. Vagy édességpártiaknak kevesebb sóval készíteném, és akár sült almával, porcukorral tálalnám. De kereshetnék némi fanyar és sűrű lekvárt, kevés alkohollal és vízzel felfőzném, és bele lehetne mártogatni.

A krumpliganca receptjét Solymár József Palóc lakoma c. könyvéből módosítottam.



Kategóriák

hús , köret , meglepetés-csomag , rejtett készletek , VKF!

Címkék

alma , csirkemell , krumpli , liszt

Eddig 3 komment érkezett ()

  • 1.  cukroskata
    2009. 11. 01. 19:51

    Ez finom ebéd volt. Tetszik ez a "mélyhűtőből kivett meglepetéscsomag" Mintha magamat látnám :-)

  • 2.  "saját levében"
    2009. 11. 01. 22:59

    Max meghosszabbította a határidőt! Nem menekülhetsz!

  • 3.  vorosvar
    2009. 11. 02. 9:38

    cukroskata, tényleg finom volt:). és hetek óta meglepetéscsomagokból főzök. tisztára olyan érzés, mint régen Buday kis dobozkája volt:).

    "saját levében", már éppen befejeztem a postot, amikor elolvastam a módosított határidőt:). a többi ötlet megvalósítására már nincs időm.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.