Nem terveztem, hogy nevezek Max VKF!-kiírására, de úgy alakult, hogy ma már megint nagyon nem volt ötletem az ebédre, csak a kiindulás, a mélyhűtőből kiszedett "meglepetés-csomag". Amiben felolvadás után nem nyúlfilét találtam (nem mintha arra jobban felkészültem volna:)), hanem két csirke csontnélküli mellét. A töprengés és receptkeresés közben tudatosult bennem a mai határidő, és kivételesen eszembe jutott egy gombóc. Ami szerintem ebben a formában nem felel meg a kiírásnak, mivel csak köret, de nagyobb mennyiségben, kiadósabb leves után simán főételként is működne. De az persze nálunk nem működik:).

Ha rákészültem volna, főztem volna darálthúsos töltelékes krumpligombócot, a levéből meg igazi "gombóclevest" fokhagymás rántással, nagyon sok petrezselyemmel, apró gombóc levesbetétekkel, de ez volt már korábban . 

És ha nem 11 órakor találtam volna ki a pályamű-gombócot, vagy megfelelő időben továbbgondoltam volna, több krumpliból főztem volna meg a gancát, és a húslevesbe is ilyen köretet tettem volna.  

Szóval a csirkemell. Mind a négy darabot harmadoltam, sóztam, borsoztam, és egy serpenyőben, kevés olívaolajon pirosra sütöttem. Négy almát felszeleteltem és melléraktam párolódni-sülni.

A gombócokhoz 8 kisebb krumplit meghámoztam, kockákra vágtam, és annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, megfőztem. Amikor már villával jól szét tudtam törni, a krumplinyomóval nekiestem, megkavartam, és 3-4 evőkanál rétesliszttel megszórtam. Jó alaposan elkevertem, majd egy kicsit hűlni hagytam. Serpenyőben olajat forrósítottam, a krumplis maszatból apró diónyi gombócokat formáztam, és az olajban néhány perc alatt az összes oldalukat pirosra sütöttem.

És készült róla nem túl jó kép, még az utolsó pillanatban sikerült lekapni:).

Levesbetétként ugyanígy sütöttem volna ki, csak jóval kisebb, mondjuk  mogyorónyi gombócok készültek volna, és még forrón kanalaztam volna rá a húslevest.

Nem túl diétás egytálételnek dupla mennyiségű krumpliból készülne, és zsíron pirított hagymával, tejföllel, reszelt sajttal tálalnám. Vagy csak fokhagymás tejföllel, reszelt sajttal. Vagy édességpártiaknak kevesebb sóval készíteném, és akár sült almával, porcukorral tálalnám. De kereshetnék némi fanyar és sűrű lekvárt, kevés alkohollal és vízzel felfőzném, és bele lehetne mártogatni.

A krumpliganca receptjét Solymár József Palóc lakoma c. könyvéből módosítottam.

Volt ám nekem másik nagyanyám is, egy kis Mátra-környéki faluban lakott. Nála huzamosabb időt nyáron, tizenegykét évesen töltöttem, uncsitesókkal együtt. Igazi tornácos, hagyományos vályogház, hatalmas pincével, kis kerttel, igazi parasztbútorokkal, nyári konyhával. A vizet két utcával távolabbról hordtuk egy pumpás kútról, néha segítettünk neki, bohóckodtunk a pataknál, naponta többször is megjártuk a várhegyet, turkáltunk a régi kincsekkel, csodákkal teli kaszlikban, szekrényekben, padláson... és este beleálltunk a lavórba:)

A mai napig csodálom, hogy valamikor reggel - és nem hajnalban! - felkelt, befűtött a masinába, elkapott egy csirkét - vagy kettőt, konyhakésszé varázsolta, főzött belőle levest, meg pörköltet, ahhoz nokedlit főzött, meggyúrta a levestésztát, és ha sokan voltunk, akkor a káposztás csiknak valót is, megdinsztelte a káposztát, esetleg sütött egy kis palacsintát, és a déli harangszó már az asztalnál ért minket. Ha nagyon kedveskedni akart, akkor nem a hagyományos nokedlit főzte, hanem lapátos haluskát, ami nemes egyszerűséggel a szokásos nokedlitészta (persze házitojásból), de egy vágódeszkáról (a lapátról) késsel vagdalta a vízbe.

Engem jó fél éve kezdett érdekelni a nokedli-kérdés, főleg amiatt, mert soha nem akart sikerülni sem a mélyhűtött, sem a friss bolti nokedli, pedig egy finom pörkölthöz más nem illik igazán. Így a szomszédasszonyomtól megtanultam a tésztát elkészíteni. Próbálkoztam a szaggatással, aztán a lapátolással, és úgy gondolom, hogy nem bonyolultabb így elkészíteni, ráadásul a hígabb vagy keményebb tészta sem jelent problémát.  

A lapátos haluska receptje, nagy körvonalakban, kb. 6 személyre:

• 1 nagy vagy két kicsi tojás, lehetőleg falusi
•  8-10 evőkanál liszt
• víz
• kevés só

Egy fazékban vizet forralok. A lisztet egy nagy edénybe kanalazom, belekeverek egy kevés sót, beleütöm a tojást, és egy fakanállal jól összekeverem. Közben apránként beleöntöm a vizet, és elkeverem.  Ha nem túl folyós, de nem is kemény, rugalmas, abbahagyom a kutyulást (a  szomszédasszony szerint nem szabad túlkeverni). Már csak azt várom meg, hogy a víz felforrjon, forrásközelben beleszórok egy kiskanál sót. A vágódeszkára pakolok a tésztából, és elkezdem a lapátolást. Nem gyors művelet - nekem, a nagyanyám persze villámgyorsan végzett vele. Ha nagyon ragad a kés, a vízbe mártogatom. Amikor megunom, és nagyjából elég haluska forr a vízben, pihenek, feltöltöm a vágódeszkát. Néhány perc múlva kiszedem, lecsöpögtetem, tálba rakom, zsiradékkal összekutyulom, és folytatom a szaggatást. Nagyot sóhajtok, ha az összes tészta bekerül végre a fazékba, és hideg vízbe áztatom az üres tálamat, fakanalat, kést, deszkát.