Mostanság tényleg csak leveszöldséget vásárolok főznivalóként, saját elhatározásból, mert a horribilis mennyiségben felgyűlt készlettel muszáj valamit kezdenem, mielőtt még a kukában kötne ki bármi is. A mélyhűtő-ürítést már korábban elkezdtem, több hétvégén is készült húscsontleves - a karajcsontot kiválóan meg tudtam különböztetni minden egyébtől:), - aminek Szamárkutya örült leginkább. Ezért most valami újat szerettem volna, valami kiadósat, sűrűt, finomat, ködös időre való melegítőt. Nem igazán húsosat, és főleg nem hagyományos magyar levest, hanem valami... újat. Valami számunkra szokatlant, olyat, amit ritkán főzök. Nem azért főzöm ritkán, mert nem szeretjük, vagy nem ízlett, hanem egyszerűen azért, mert ritkán jut eszembe, és egyszerűbb a megszokottat megfőzni. És ekkor megláttam a polcon a tasaknyi csicseriborsót, és elhatároztam, hogy ő lesz a kiválasztott.

Ő, a csicseriborsó, amelyet kb. 3 hónapja vettem a piacon hirtelen felindulásból,  mert valószínűleg hummuszt akartam készíteni belőle, aztán eszembe jutott, hogy az utolsó próbálkozásom közben a  csodamasinát gyakorlatilag leégettem (szerencsére csak egy egészen apró alkatrészt kellett cserélni benne), és annyira fokhagymásra sikerült, hogy emiatt annyira nem is ízlett. Emiatt nem készült belőle hummusz, köretnek meg kicsit macerás az egész éjszakás áztatás, főleg akkor, ha a köret kiválasztása számomra majdnem az utolsó pillanatban történik.

Most kivételesen egy napra előre gondolkodtam, így jött el a csicseriborsó ideje. Emlékeimet feltúrtam, addig rendben volt, hogy forró vízbe kell áztatni egy éjszakára, és másnap még kell vagy egy órát főzni, csak sóban-vízben. Aztán szépen jöttek elő a nagyjából egyéves emlékek, hogy a  leveszöldséget nagyjából csicseriborsó-méretűre szabdaljuk, kockára vágott hagymát olajon párolunk, majd beleszórjuk a zöldségkockát, megforgatjuk... Szóval jó forró vízbe beáztattam a csicseriborsó-kupacot, nagyjából két tenyérnyi mennyiséget. Sok víz nem kell rá, mert nem egy megdagadó termés.

Másnap leöntöttem az áztatóvizet, és annyi új vízzel, amennyi ellepi, nagyjából egy-másfél órára feltettem főni. Ment bele egy babérlevél és só. Amíg főtt, felaprítottam egy csokor petrezselymet és a zöldségeket - egy sárga-  és egy fehérrépát és egy fél zellert, meg két apró krumplit -, egy kis fej vöröshagymát felkockáztam. Kb. 2-3 evőkanál olajon megpirítottam kb. 5 dekányi kockázott bacont, megszórtam őrölt borssal, majd ment bele a hagyma, a petrezselyem, fele három gerezd késnyéllel összepasszírozott fokhagyma, végül a répazellerkrumplikockák. Amikor kicsit megpárolódott, hozzáöntöttem a csicseriborsót a főzőlével együtt, öntöttem még hozzá egy kevés vizet, óvatosan sóztam, és főztem. Nagyjából egy órát, gyakorlatilag amíg a csicseriborsót már nem találtam túl keménynek. Ekkor kb. fél liternyit botmixerrel pürésítettem, majd ment vissza további rotyogásra. Hogy legyen benne még egy kis hússzerű, és a sima hűtő is ürüljön, egy csomagnyi snack-kolbászt felaprókarikáztam, száraz serpenyőben megsütöttem, és a már majdnem kész levesbe a petrezselyem maradékával együtt simán belefőztem.

Kettőnknek nagyjából 3 napi adag, mivel tényleg nagyon sűrű, kiadós, laktató. Az eredete számomra ismeretlen, gondolom, a sok olvasott receptből gyúrtam össze.

Már megjelent a piacon az újkrumpli, és hiába baromi drága, sajnos nem tudok neki ellenállni. Viszont így nagyjából 8 kiló régi maradt a pincében, amit soha fel nem fogok használni. A Férj saját bevallása szerint kétféle süteménynek nem tud ellenállni, az egyik a mákos beigli, a másik a krumplis pogácsa. Így a hosszú pihenés utolsó napjára jött az elhatározás, hogy a krumpli is fogyjon, Ember is kapjon valami finomat, Ana receptjét is ki kell próbálni, nosza, rajta, süssünk krumplis pogácsát.

Annak rendje és módja szerint ki is szaggattam, de megmaradt kb. 10 darab, ami már sehova nem fért. Két tepsi a sütőben, harmadik nincs, egy negyed tepsire valót már csak nem sütök következő nekifutásra - de akkor mi legyen a maradékkal?

Némi töprengés után úgy döntöttem, hogy hiába élesztős tészta, megpróbálok gombócot főzni belőle. Felaprítottam néhány szelet bacont és jól kisütöttem. A maradék tésztát megtöltöttem egy kevés reszelt sajttal, egészen apró (nagyjából 3 cm. átmérőjű) gombócokat gyártottam belőle, és forrásban lévő vízben néhány perc alatt megfőztem. A kifőtt és nagyra nőtt golyókat rádobáltam a bacon-töpörtyűre és jól átsütöttem, majd paradicsomsalátát adtam hozzá.

Kimondottan jóízű, lágy, nagyon finom, de a bacon mennyiségét legközelebb mindenképpen csökkenteni kell, mert a bunda még nekem is kicsit túl sós lett. Kevésbé kalóriadús (?) verzióban sajtos-telfölös szószba is forgatható, vagy csak szárazon, serpenyőben sütve és telföllel leöntve is finom lehet.

Evés közben próbáltunk nevet találni neki, eddig a baconbundás pogácsagombóc nyert, de valami frappánsabb jobban illene hozzá.